(Ajánlom olvasás közben a Sleeping at Last Saturn című dalát hallgatni, számomra tökéletesen ideillő.)
Ugyan azt ígértem, az első bejegyzést csak a design elkészülése után teszem közzé, most mégis szükségesnek látom azt, hogy írjak néhány sort. A téma nem mai, nem tegnapi, viszont idő kellett, hogy értelmesen ki tudjam fejezni, mit is érzek ezzel kapcsolatban.
2016. január 14-én nem csak a színésztársadalom, de az egész világ egy fantasztikus embert veszített el. Nem csak a színészek, rendezők, a filmszakmában dolgozók gyászolnak most, de az egyszerű színházba járók vagy mozikat kedvelők is. Ennek a Legendának szeretnék most én is emléket állítani.
Alan Sidney Patrick Rickman 1946. február 21-én született Hammersmith-ben Margaret Doreen Rose és a gyári munkás Bernard Rickman második gyermekeként. Tanulmányait a Derwentwater Primary Scool-ban kezdte. Mindössze nyolc éves volt, mikor édesapja meghalt, ettől fogva édesanyjának önállóan kellett a négy gyereket nevelnie. Későbbi elmondásai szerint ez volt az az év is, mikor elhatározta, a színészettel fog foglalkozni.
Tehetsége korán kibontakozott, bár kezdetben inkább a festészet és a grafika terén remekelt. 1965-ben találkozott Rima Hortonnal, aki élete első és egyetlen szerelme lett. 1972-ben jelentkezett a Royal Academy of Dramatic Art-ba, ahol két éven keresztül tanult, ez idő alatt számos díjat nyert. Első komolyabb szerepe a Rómeó és Júlia Tybaltja volt. Neve igazán 1988-ban, a Die Hard fő gonoszának megformálását követően vált ismertté. Sokak szerint karrierje csúcsát a Harry Potter filmekben alakított Perselus Piton jelentette. Pályafutása során BAFTA és Golden Globe díjat is kapott.
Leghíresebb filmjeiként a Drágán add az életed!-t, a Szívből, igazánt, a Robin Hood, a tolvajok fejedelmét, a Várva várt nagy kalandot, az Értelem és érzelmet, a Raszputyint, a Téli vendéget (általa írt és rendezett film), az Áruló csókját, a Galaxy Quest - Galaktikus küldetést, a Fújd szárazra, édes!-t, az Igazából szerelmet, a Sweeney Todd: a Fleet Street démoni borbélyát, az Alice Csodaországbant, a Dől a monét, a Dustot, a CBGB-t, A little chaost (általa rendezett film, melyben ő is szerepel) és a Harry Pottert tekintik. Filmes karrierje mellet a színházi szerepeket sem hanyagolta el, londoni és new yorki színdaraboknak is állandó tagja volt.
Testvére elmondása szerint egy ideje már küzdött a rákkal (bár szomszédai még karácsonykor is ugyan olyan vidámnak, egészségesnek látták, amilyen mindig volt), mely egy londoni kórházban, családja és barátai jelenlétében, alig több, mint egy hónappal születésnapja előtt győzte le 69 éves korában az egyik legikonikusabb angol művészt.
Alan Rickman gyerekkorom egyik meghatározó színésze, mégis, csak rövid ideje értettem meg, milyen tiszta szívű ember volt Ő. Igazi megtiszteltetésnek érzem, hogy láthattam jó néhány filmjét és még élete során rájöhettem, egy valóságos angyal öltött testet a személyében. A munkáival, nyilatkozataival emberek ezreit tanította és az egész világot egy jobb hellyé tette. Tartozunk neki annyival, hogy magunkban olyan boldognak, viccesnek őrizzük meg, amilyen mindig volt. Köszönjük meg, hogy láthattuk élni, - talán nem közvetlenül - érezhettük a pozitivitását, végignézhettük a munkáit, hallhattuk azt a csodás hangot! Én, személyesen köszönöm neki, hogy megtanított értékelni a kis dolgokat, hogy álmokat adott, hogy segített, hogy rájöjjek, kik az igazi, legjobb barátaim és hogy életre hívta az egyetlen és legnagyszerűbb Herceget, akinek a szőke haját talán nem fújja a szél, miközben a fehér lován ül, mégis megnyerte a szívemet/szívünket. (És igen, erre a leheletnyi derűlátásra és iróniára is ő tanított.) Pontosan úgy, mint Ő maga is. Köszönjük, Mr Rickman!
Nyugodjon békében!
Pálcát emel!
